Kategóriák: PC hírek

Teljesen új verziója jelenik meg a Nadirimnak

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Négy héttel a Nadirim zárt bétájának elindítása után már nem fogadnak további új regisztrációt, illetve bejelentették a játék egy teljesen új verzióját is.

A böngészőalapú, ingyenesen játszható MMORPG-t szinte teljesen átalakítják, hiszen a változások a kiszolgálókat, a kliensoldali részt, a főbb küldetéseket, a harcrendszert, a grafikát, az egyes zónákat és egyéb, a bétatesztben még nem elérhető jellemzőket is érintik. Egyidejűleg felfüggesztették a zárt bétatesztre való jelentkezés lehetőségét is – akik már regisztráltak, további hullámokban, a regisztráció idejének sorrendje alapján kapják majd meg kulcsukat a játékhoz.

 

A jelenleg elérhető verzió már csak egy teljesen új, harmadik zónával bővül, a birodalom fővárosával, Zenitharral, amely még januárban elérhetővé válik a tesztelők számára. A többi erőforrást a fejlesztők az új és továbbfejlesztett verzió fejlesztésére fordítják. Ezeket a változásokat elsődlegesen a zárt bétatesztben résztvevő játékosok visszajelzései alapján valósítják meg.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29