Kategóriák: Hírek

Bemutatkozik az Avatar Kinect

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei Consumer Electronics Show 2011-en tartott Microsoft konferencián maga Steve Ballmer mutatta be a Kinect egyik újdonságát, az Avatar Kinectet, mely egy Live-on elérhető új szolgáltatás lesz.

Ballmer az előadáson többek között arról beszélt, hogy világszinten már több mint 50 millió Xbox 360-at szállítottak le a boltokba, ami azt jelenti, hogy a tavalyi esztendő utolsó negyedévében közel ötmillió darabot sikerült értékesíteni a redmondiaknak a X360-ból. Az év utolsó két hónapjában a Kinect is elképesztő sikereket ért el, a konzolhoz külön is megvásárolható mozgásérzékelős kiegészítőből ugyanis a novemberi premier óta több mint nyolcmillió példányt szállítottak le, és ugyan pontos eladási adatokkal még nem szolgált a Microsoft, a Bloomberg riportere, Dina Bass szerint messze ötmillió felett jár a kütyü.

 

Végezetül az Avatar Kinect bejelentése szolgált még érdekességgel, mely egy tavasszal induló, Gold előfizetők számára teljesen ingyenes szolgáltatás lesz, ami kihasználva a Kinect képességeit, interaktív szolgáltatásként igyekszik lehetőséget nyújtani a otthoni, élő chatelésre.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29