Kategóriák: PC hírek

Darkspore megjelenési dátum

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss bemutató videó érkezett a Spore nyomdokain szerencsét próbáló Darkspore-ból, mely a Maxis ismert alkotását igyekszik egy egészen új szemszögből megközelíteni.

A Darkspore kizárólag PC-re lát majd napvilágot, egy friss videó végén látható dátum szerint március 29-én. Az időpont egyelőre csak az észak-amerikai régiót érinti, de nagy valószínűséggel Európában is ekkortájt debütál majd a játék. Az új videóban Casey Weaver gameplay dizájner mesél nekünk a játék által kínált testreszabhatóságról és annak előnyeiről.

Az akció-szerepjáték az EA Maxis szerint a Spore és a Diablo találkozásából született meg, melyben a játékos az egyjátékos kampány mellett egy négyfős kooperatív élményben is részesül. Lucy Bradshaw menedzser azt is megerősítette, hogy visszatér a Spore-ban megismert karaktergeneráló is, ami több ezernyi új fejlesztéssel és végtaggal kiegészülve teszi majd lehetővé, hogy teljesen egyedi hősöket kreálhassunk. A játékban három különböző karaktert irányíthatunk majd egyszerre, akiket három egyedi karakterosztály, öt különböző genetikájú hős közül választhatunk majd ki. A galaxisokon átívelő kaland során a Darkspore mindig lehetőséget biztosít a játékosnak, hogy saját maga állítsa össze csapatát, amiben nagy segítségünkre lesznek a küldetések elején közölt információk. A készítők a szerepjátékokra jellemző vonások mellett dinamikus, látványos és pergős akciót ígérnek.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22