Duke Nukem Forever – Május első hetében debütál

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Duke Nukem franchise rajongói számára május első hete egy valódi örömünnep lehet, ugyanis ekkor kerül boltokba a Gearbox Software belső szemszögű lövöldéje, hosszú évek kínos várakozásait követően.

Révbe érni látszik a Duke Nukem Forever, a gigantikusra nyúló, tizenhárom esztendős fejlesztési ciklus hamarosan véget ér és megjelenik a produkció a célba vett platformokra, PlayStation 3-ra, Xbox 360 és persze személyi számítógépekre. A Gearbox Software first person shootere május hatodikán éri el az európai partokat, tehát csupán három napos differencia lesz a tengerentúli és az itteni premier időpontja között. Észak-Amerikában május harmadikától szerezhetik be hivatalosan a régen várt címet, ezzel pedig egy méretesre nyúló várokozási idő végére kerülhet pont. Egy legenda tér vissza, a fiatalabb korosztály kedvéért ismételjük újra. A bejelentés mellé egy trailer is érkezett, ezt mutatjuk lejjebb egy arasszal.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30