Ezt David Goldfarb, a játék vezető dizájnere mondta el egy kérdezz-felelek alakalmával, ahol szóba került a DICE készülő lövöldéjének esetleges megjelenési dátuma is.
Goldfarb elmondta, hogy ugyan a Battlefield sorozat harmadik része nem lesz platform-exkluzív, a PC-s verziónak különös figyelmet szentelnek, mert az számukra is különleges. Azt, hogy pontosan mi okból, azt ugyan nem árulta el, viszont azt már most elmondta, hogy annak, aki PC-n akar a Battlefiled 3-mal játszani, annak mindenképpen Win Vista, vagy Win 7 operációs rendszerrel kell rendelkeznie, ugyanis korábbi Windows alatt nem fog indulni.
Továbbá kiderült az is, hogy már folynak a tárgyalások a játék GDC-s részvételéről idén márciusban, ami arra enged következtetni, hogy hamarosan komoly bejelentések várhatóak. A kész játék megjelenési dátumát illetően hivatalos álláspont egyelőre nincsen, viszont Goldfarb tarthatónak véli a korábban szóba került időszakot. Tehát jelen állás szerint valamikor 2011 második felében várható a Battlefield 3 megjelenése.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…