Kategóriák: Hírek

Gran Turismo 5 – Kevés a kakaó a PlayStation 3-ban

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A PlayStationök generációról generációra egyre erősebbek és látványosabb grafikát képesek megjeleníteni, de a Gran Turismo franchise atyja, Kazunori Yamauchi még több erőt kíván.

Kazunori Yamauchi az örökös kiteljesületlenség szindrómájában vergődik, ugyanis köztudottan sohasem elégedett maradéktalanul a munkájával, annak ellenére, hogy az általa kreált franchise a világ legismertebb verseny szimulátorává avanzsált az évek során. Hamarosan polcokra kerül a Gran Turismo ötödik installációja, de a mester előreláthatólag ezzel sem lesz tökéletesen elégedett, elárulta ugyanis, hogy a perfekt végeredményhez még több erőre van szüksége, amit a PlayStation 3 nem tudott biztosítani a csapat számára. A hardver korlátai végesek, így kénytelenek voltak behatárolt területen belül mozogni és abból kihozni a legtöbbet, nyilatkozta a Polyphony Digital feje, Kazunori Yamauchi. Bármennyire is sikerül tehát remekül a Gran Turismo 5, az látszólag továbbra is messze van attól a tökélytől, amit maximalista emberünk megálmodott a sorozat számára.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20