Kategóriák: Hírek

Project LMNO – Ilyen lett volna Spielberg lelőtt játéka

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A napokban jelentette be az Electronic Arts, hogy lelövik Steven Spielberg öt éve készülő alkotását, a Project LMNO-t, amiről a 1UP szerzett egy mozgóképet, így végre egyértelmű képet kapunk róla, miről is maradtunk le.

Az LMNO az eredeti elképzelés szerint egy napjainkban játszódó modern körítéssel felvértezett akció-kalandjáték lett volna, melyben főhősünk, Lincoln, egy 51-es körzethez hasonló katonai bázison ébred. A sztori kezdetén Lincoln felébredése után a titokzatos komplexumból kiszabadította volna Eve-et, a rejtélyes földönkívüli lányt, amiért aztán állandóan menekülniük kellett volna a kormány ügynökei elől,  hogy végül San Franciscóban kössenek ki. A készítők elmondása szerint a történet egyik központi eleme lett volna a két szereplő között kialakult kötelék, így a fejlesztés során komoly hangsúlyt kapott a karakterek hiteles arcmimikájának kidolgozása, ezzel is erőteljesebben érzékeltetve és közvetítve az érzelmeket.

 

Az LMNO koncepciója hasonló lett volna, mint a két évvel ezelőtt megjelent Mirror’s Edge-nél látott elképzelés, azaz folyamatos, őrült rohanásban lett volna részünk, nem kevés parkour elemmel ízesítve. Ezt igyekezett volna megtörni némi közelharcos szekvencia, ami Eve speciális képességeivel fejeltek volna még meg.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30