Kategóriák: Hírek

Ötéves az Xbox 360

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A kurrens generáció legöregebb asztali képviselője, az Xbox 360 tegnap töltötte be ötödik életévét. A redmondi konzolmasina Amerikában debütált elsőként, 18 launch címmel a felhozatalban.

November huszonkettedikén, azaz a tegnapi nap folyamán töltötte be ötödik életévét a redmondiak második asztali konzolja, az Xbox 360. A gépezet elsőként az észak-amerikai régió határain belül mutatkozott be kereskedelmi forgalomban, 2005-ben, majd december elején követték az európai és a japán premierek is. A HD grafikát prezentáló berendezés a tengerentúlon 18 lauch címmel került a boltok polcaira, közöttük olyan tételekkel, mint a Call of Duty 2, vagy a Condemned: Criminal Origins.

 

Az első árkád kiadások memória nélkül érkeztek, míg a prémium modellek 20GB-os merevlemezzel voltak szerelve és nem hordoztak magukon digitális kimenetet, mint modernebb társaik. A Microsoft első Xbox konzolját 2001-ben hozták forgalomba, de csúfos vereséget szenvedett a PlayStation 2 által uralt korszakban. Az Xbox 360 jóval sikeresebb ívet írt le, hiszen világszinten jelenleg  a második helyen áll a kurrens generációs asztali konzolok sorában, a 44.6 milliós eladásaival a legfőbb riválist, a PlayStation 3-at egyelőre sikeresen tartja maga mögött. Boldog Születésnapot, Xbox 360.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29