Castlevania: Lords Of Shadow – Megvan az egymillió

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Konami, valamint a spanyol MercurySteam, Castlevania rebootja nagy sikerű rajtott vett, hiszen a játékból a megjelenése óta egymillió kópiát szállítottak le az üzletekbe.

A patinás Castlevania franchise sikeres rebootot vett, jelenti a Konami. A játék októberi megjelenése óta egymilliónál is nagyobb példányszámban terítették el a produkciót, vagyis nem a tényleges eladásokat tükrözi, hanem a boltokba leszállított mennyiséget, ám ez cseppet sem von le a nagyszerű bemutatkozás értékéből. Tekintve, hogy a japánoknál csak decemberben debütálhat a játék, így a fenti adat értelemszerűen csak Észak-Amerikára és Európára vonatkozik. Bizonyos forrásokból értesülve azt is tudni véljük, hogy a csapat már dolgozik a folytatáson, ám ezt egyelőre hivatalos információk nem támasztják alá, így továbbra is pletykaként kezelendő.

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24