Kategóriák: Hírek

Csökkentené a játékaik bolti árait a THQ

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A THQ menedzsmentje úgy véli, hogy a mai sztenderd 60 dolláros árszabás túlzottan is magas egy-egy kurrens generációs AAA-s játék esetében, ezért a jövőben alacsonyabb árakkal dolgoznának.

A THQ a jövőben csökkenteni szeretné a frissen megjelent játékok 60 dolláros sztenderd eladási árait, mely lépéssel szerintük sikeresen kiszélesítenék a felhasználói bázisukat. Erre persze ellenpéldák is vannak, hiszen a Call of Duty: Black Ops a megszokottnál magasabb áron is rekord eladásokat volt képes produkálni, tehát valószínűleg nem az árban lesz keresendő a legfőbb probléma, hanem a franchise-aik minőségében.

 

Mindazonáltal mi csak jól járnánk azzal, ha a THQ termékeit a jövőben vásárló barátabb áron tudnánk beszerezni és persze még nagyobb öröm lenne, ha ezt a példát a többiek is lekövetnék. A kezdeti, 16-18 ezer forintos árakhoz képest már így is jóval szolidabb 11-13 ezer forintos árakon vásárolunk újonnan megjelenő AAA-s címeket. Vajon lesz ez a sztenderd belátható időn belül még alacsonyabb? A THQ tervei szerint esetükben akár igen.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03