A The Maw, a Comic Jumper és a ‘Splosion Man mögött álló gárda jelenleg két új játékon is dolgozik szimultán, tudtuk meg az egyik fejestől, Josh Beartől.
A Twisted Pixel határozottan nem a többieket majmolja az iparban, hiszen eddig megjelent, letölthető játékaik abszolút egyedi stílusúak voltak és remélhetőleg ez a jövőben is így marad. Most ráadásul duplán reménykedhetünk, ugyanis a stúdió egyik társalapítója, Josh Bear elmondta, hogy elegendő kapacitásuk van ahhoz, hogy párhuzamosan két új címen is dolgozzanak. Teszik is a dolgukat, bár egyik készülő anyagról sem tudunk semmi hivatalos információt közzé tenni, tekintve, hogy nincsenek. A két projekt közül legalább az egyiket, ha minden igaz, még az év vége előtt bejelenti majd a csapat. A stílusos ‘Splosion Man és a Comic Jumper után csak várunk és figyelünk erősen.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…