Kategóriák: Hírek

Az Activision is érdeklődött a Rare iránt

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Nyolc évvel ezelőtt a Microsoft kivásárolta meglehetősen magas összegért a brit illetőségű Rare csapatát a Nintendo tulajdonából, amelyet az Activisionnel megküzdve tudott csak nyélbe ütni.

A Nintendo egyik legendás fejlesztőcsapata, a Killer Instinct, a Banjo Kazooie, a Donkey Kong, valamint a Perfect Dark franchise-ok mögött álló brit csapat nyolc esztendővel ezelőtt a Microsoft fennhatóság alá vándorolt át, igen masszív összegekért. A tény viszont, hogy az Activision is keményen licitált a csapatért a Microsoft ellen, nem volt ismert mostanáig. A redmondi óriás akkori játékdivíziós feje, Ed Fries kitálalt, aki elmondta, az első körben nagyon úgy állt a dolog, hogy a Microsoft elveszíti az árháborút, ugyanis többet ajánlottak a brit csapatért a Nintendo-nak, ráadásul a Rare szívesebben vándorolt volna akkoriban az Activision égisze alá, ennek okát Fries pedig a multiplatform fejlesztési szándékban nevezi meg.

 

Hiszen belegondolva, ha a Microsoft viszi őket, akkor csak Xbox konzolokra fejleszthetnek a jövőben, az Activision pedig multiplatform kiadó, vagyis több konzolon dolgoztatták volna őket egy időben. Azt valójában Ed Fries sem tudja, hogy végül az Activision és a Nintendo viszonya miért hűlt ki nagy hirtelenjében, de az Activision egy ponton fogta magát és odébbállt, így nyerte meg a licit-háborút a Microsoft és fizetett ki a csapatért 375 millió dollárt. A stúdió nemrég ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját, melynek alkalmából újra brandingelték magukat, dizájnváltással egybekötve.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24