A Disney végleg leállította az ígéretesnek tűnő Pirates Of The Caribbean: Armada Of The Damned fejlesztési munkálatait, ennek következtében pedig leépítette a rajta dolgozó csapat nagy részét.
Szomorú napokat éltek meg a Propaganda Studios munkatársai is, hiszen egy masszív leépítésen vannak túl, miután a Disney Interactive Studios befagyasztotta a kaland/RPG műfajában fogant Pirates Of The Caribbean: Armada Of The Damned projektet. A kalózos kaland jövőre jelent volta meg, de sajnos már biztosan nem látja meg a napvilágot. A hivatalos jelentés szerint a Propaganda Studios két csapattal dolgozott, melyből a másik a december hetedikén megjelenő, majd DLC-kkel bővülgető TRON: Evolution játékadaptációját kalapálgatja jelenleg össze.
Ők a másik team nagy részének leépítése következtében még erősítést is kaptak, ide irányították át ugyanis a Pirates Of The Caribbean gárdájából magmaradt embereket, adta hírül nem hivatalos forrásokra hivatkozva a Kotaku. Ugyanezen forrásból érkező információk szerint nagyjából száz ember veszítette el a munkáját a Propaganda-nál, mely stúdió tehát aktív marad, csak ugyebár erősen megcsappant létszámmal, alaposan átstrukturálva dolgozik a jövőben tovább. Sajnálatos történet ez megint.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…