Kategóriák: PC hírek

StarCraft II – Hárommillió egy hónap alatt

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy hónappal a megjelenés után komoly mérföldkövet lépett át a StarCraft II, a Blizzard ugyanis ma bejelentette, ennyi idő kellett a hárommilliós álomhatár eléréséhez.

A fantasztikus eredmény egyben azt is jelenti, hogy minden idők legsikeresebb valós idejű stratégiájának számít a StarCraft II, ami emellett az idei PC-s felhozatal leggyorsabban fogyó címe is lett. A játékból az első napon egymilliót, a másodikon pedig már másfél milliót vittek haza a rajongók. Az elemzők szerint az év végére akár a 6,5 milliós példányszám is összejöhet a Terranok történetét elmesélő első StarCraft II rész.

 

Időközben felröppentek egy lehetséges StarCraft-mozi pletykái, amit a Blizzard elnöke, Rob Pardo hintett el egy MTV-nek adott interjúban. Miközben ugyanis gőzerővel készül a Sam Raimi rendezte World of Warcraft adaptáció, addig a Blizzard azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer a StarCraft is visszaköszön majd a vásznakon. Pardo az interjúban leszögezte, erre csak akkor kerülhet sor, ha számukra is megfelelő, kreatív ember kezébe kerülnek a rendezés, így például James Cameron esetében azonnal aláírnák a szerződést.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20