Az Activision hivatalosan is megerősítette azt, amit már tudni véltünk, nevezetesen, hogy náluk landoltak a NASCAR licensz játékjogai, így az Eutechnyx nagy erőkkel készíti a 2011-es szezont.
A játék hivatalos címe NASCAR The Game 2011 lesz és PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, valamint Nintendo Wii-re készül, úgy tűnik, hogy a PC-sek kimaradnak ebből a körből. Az EA-től átvándorolt jogokkal az Activision az Eutechnyx csapatára bízta a fejlesztéseket, akik jövő februárra készülnek el a tervek szerint vele, így akkor jelenhet az említett platformokra.
A játékban lesz 22 pálya, 16 fős online multi, állszaggatós törésmodell és minden egyéb licensz, ami csak kellhetett. A tapasztalati pontok gyűjtésével megnyithatunk a játékban extrákat, plusz matrica készleteket a verdákra, speciális járműdizájnokat, illetve versenyeseményeket a teljesség igénye nélkül. A játékról készült első trailert az amerikai közönség vasárnap reggel láthatja majd a televízióban, amit igyekszünk mi is minél előbb megmutatni valamiképpen.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…