Kategóriák: Wii hírek

Epic Mickey – Mégis kap Move és Kinect támogatást?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A két nagy óriás mozgásérzékelős kontrollereinek közelgő vagy már megtörtént megjelenése után ismét felerősödtek azok a hangok, hogy az egyelőre Nintendo Wii exkluzív Epic Mickey hamarosan portolt verziókat kap, és PS3-ra és X360-ra is elérhető lesz.

Warren Spector, a Junction Point vezetője és az Epic Mickey atyja korábban már megerősítette, hogy az X360-as és PS3-as port megvalósítása lehetséges, így Raul Ramirez, a játék producerének a napokban adott nyilatkozata csak tovább erősítette azokat a hangokat, miszerint valóban kapunk nagykonzolos Epic Mickey-t.

 

Ramirez a TVG-nek adott interjúban kissé zavarba jött, amikor arra a kérdésre szeretett volna választ kapni a magazin munkatársa, vajon lesz-e X360-as és PS3-as verziója a játéknak. A producer a szokásos "no comment" reakciót húzta elő elsőre a zsebéből, majd a következőket mondta:

 

"Természetesen, hogy ismét szárnyra kaptak ilyen jellegű pletykák, hiszen mindkét kütyü – Move és Kinect – megjelenése itt  lóg a levegőben – az interjú készítésekor még nem jelent meg a Move -, így érthető, hogy minden tekintet a lehetséges Epic Mickey portokra szegeződik. A szóbeszédek tovább folytatódnak, de…Sajnos én nem tudok mit mondani ezzel kapcsolatban."

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Mexican Ninja – Bemutató

Afro Samurai után Mexican Ninja.

2026-09-21

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09