Kategóriák: Hírek

Prince of Persia – Elvetették a modern kori elképzelést

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft korábbi művészeti igazgatója, Jonathan Jacques-Belletête a napokban elkotyogta, hogy a UbiSoft korábban egy modern környezetbe helyezett Prince of Persián is gondolkodott, de végül elvetették az ötletet.

A művészeti részleg korábbi vezetője egy minap adott interjúban kiteregette a UbiSoft korábbi Prince of Persia terveit, a franciák ugyanis meglepően drasztikus irányba szerették volna elvinni a legendás sorozatot. Jonathan Jacques-Belletête elmondása szerint modern környezetbe helyezték volna a Herceg kalandját, mégpedig egy poszt-apokaliptikus világba, olyasmibe, mint a Holnapután című filmé, csak itt hó helyett a homok szolgálta volna a körítést. A projektet végül törölték a készítők, ugyanis időközben a 2008-ban megjelent, cell-shaded technológiával készült Prince of Persiára szavazott a vezetőség.

 

A Prince of Persia kapcsán egyébként a héten már felröppentek pletykák, ugyanis az egyik internetes áruház szerint hamarosan érkezik a sorozat grafikailag felhúzott kollekciója, ami egy friss pletyka szerint 3D-támogatást is kap. A november 26-ára datált, egyelőre hivatalosan még mindig meg nem erősített kollekció a következő játékokat tartalmazza majd: Prince of Persia: The Sands of Time, Prince of Persia: Warrior Within, Prince of Persia: The Two Thrones.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20