Kategóriák: PlayStation Portable

Dissidia 012: Final Fantasy – Lesznek nyugati kiadások

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix bejelentette a PlayStation Portable exkluzív Dissidia: Final Fantasy folytatásának észak-amerikai és európai kiadásait, tehát már biztosan lesznek nyugati kiadások.

Dissidia 012 [duodecim]: Final Fantasy. Így mutat leírva a cifra elnevezés, amely a 2008-ban megjelent szerepjáték/beat ’em up hibrid, a Dissidia: Final Fantasy folytatásaként érkezik jövőre, szintén a jó, öreg PSP-re. A duodecim a címben számszerűsítve is szereplő jegyekre utal, latinul jelentése tizenkettedik, mely a Cosmos és Chaos közötti megvívott csaták mennyiségét szimbolizálja. A Dissidia 012: Final Fantasy 2011-ben ér észak-amerikai és európai partokat jelentett be a Square Enix, akik még nagyon sok további infóval és látnivalóval adósak nekünk. Az elkövetkezendő hónapokban számtalan multimédia és lényegi tudnivaló csordogál majd le a csatornákon, rajta lesz tehát mindvégig fél szemünk a címen.

 

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

Mexican Ninja – Bemutató

Afro Samurai után Mexican Ninja.

2026-09-21

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09