Mafia 2 – Jövő héten jön a Jimmy’s Vendetta

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szeptember hetedikén mutatkozik be az összes platformra megjelenő első nagyobb DLC, a Jimmy’s Vendetta, ami az első részletek mellé az első képeket és trailert is megkapta.

Korábban már beszéltünk a Mafia 2 jövendőbeli letölthető tartalmairól, pár héttel ezelőtt azonban még nem volt kristálytiszta, hogy a Jimmy’s Vendetta pontosan mikor is jelenik meg, és mit is fog tartalmazni.

 

A mai napra erre végre fény derült, így megtudhattuk, hogy a bővítmény mindhárom platformra elérhető lesz, és ahogy a cím is mutatja, Jimmy karakterére összpontosít majd a DLC, amiben összesen harminc újabb küldetés vár ránk, 10 dollárért / 800 MS pontért. A letölthető tartalom Jimmy börtönből való megszökésétől veszi majd fel a fonalat, a továbbiakban pedig bérgyilkos profilunkhoz illő munkákat kell majd elvégeznünk. Az első képeket erre,  trailert lentebb találjátok.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29