Borderlands – Hivatalosan is bejelentették a GOTY verziót

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pár hete már pletykálták, a Gearbox ma hivatalosan is bejelentette a Borderlands Game of the Year verzióját, ami az alapjáték mellett az eddig megjelent összes DLC-t is tartalmazni fogja.

Igaznak bizonyultak a korábbi Borderlands GOTY-ot érintő pletykák, a Gearbox ugyanis ma délután hivatalosan is megerősítette, hogy októberben mutatkozik be az alapjátékot, az összes eddigi letölthető bővítményt – The Zombie Island of Dr. Ned, Mad Moxxi’s Underdome Riot, The Secret Armory of General Knoxx -, illetve egy tokent a következő DLC-hez és az új Pandora térképet tartalmazó kiadvány. Pontos megjelenési dátum és pontos árcédula egyelőre még nem ismert.

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29