Kategóriák: Hírek

UbiSoft – Nem tolják ki a mozgásérzékelős irányítók a konzolok életciklusát

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Még piacra sem került a Move és a Kinect, de máris ellentétes vélemények érkeznek az iparág képviselőitől, egyesek szerint ugyanis a konzolok életciklusait ezek a kütyük nem fogják érdemben meghosszabbítani.

A Microsoft egyik oszlopos tagja a napokban ecsetelte, hogy a tervek szerint, részben a Kinectnek köszönhetően újabb öt esztendőn át maradhat életben a piacon az Xbox 360, mely elmélettel a UbiSoft-os, Alain Corre nem tudott azonosulni. Utóbbi úriember szerint a PlayStation Move és a Microsoft Kinect csak rövid idővel lesz képes megtoldani a két érintett konzol életciklusát, sokkal inkább valószínű azonban, hogy a casual célcsoport rendre becsábul a kemény magos rétegek közé, és beneveznek egyik-másik berendezésre, köszönhetően a mozgásérzékelős megoldásoknak, és az alkalmi játékosbarát szoftvertámogatottságnak. Mindazonáltal, Alain Corre, a UbiSoft európai szárnyának managing direktora a jövő év nagy slágerének a Nintendo 3DS-t prognosztizálja. Vajon melyik félnek lesz végül igaza? Figyelünk erősen.

 

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03