Kategóriák: Hírek

GC 2010 – Újabb öt évig maradhat piacon az Xbox 360

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Xbox 360 idén tölti be ötödik életévét, ám újabb öt esztendőn keresztül maradhat még aktívan piacon a Microsoft változatlan álláspontja szerint, akik követik ebben a Sony aktuális üzletpolitikáját.

A Sony-hoz és a PlayStation 3-hoz hasonlóan a Microsoft szintén tíz évre tervezett az Xbox 360-nal és ezt az életciklust a továbbiakban is fenntartják, érkezett a megerősítés, Chris Lewis-tól, aki a gamescomon nyilatkozta ki a redmondi óriás változatlan álláspontját. Az Xbox 360 lassacskán öt esztendeje rója a köröket, szép sikerekkel a háta mögött és a hamarosan megjelenő Kinectnek köszönhetően még ugyanennyi ideig maradhat aktívan piacon a Microsoft második játékkonzolja.

 

A Kinecttől persze nem csupán a berendezés életciklusának kitolását várják, hanem a játékra fogékony egyének újabb rétegeinek felbukkanását is, azaz, olyan embereket céloznak meg vele a jövőben, akik a mozgásérzékelős kamera nélkül aligha ruháztak volna be egy Xbox 360-ra. A tervezett, tízéves élettartam nyilván nem jelenti azt, hogy 2015-ig ne dobnának piacra jó eséllyel egy újabb generációs masinát, hiszen kell pár évnyi átfedés a régi kifutása és az új masina bevezetése között, mint láttuk is ezt kristálytisztán lecsapódni a PlayStation, a PlayStation 2 és a PlayStation 3 esetében többek között.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30