A Gearbox folytatja a Duke Nukem fejlesztését?

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár lassan ezzel a címmel kapcsolatban semmit nem tudunk igazán komolyan venni, most újabb pletyka ütötte fel a fejét, miszerint minden idők legrégebben fejlesztett játéka a 3DRealms bezárása után is folytatódik.

Egy önmagát megnevezni nem kívánó forrás szerint a Duke Nukem Forever ismét feltámadni látszik, viszont miután az eredeti fejlesztőcsapat, a 3DRealms megszűnt létezni, Duke kalandjait a Borderlands-et is jegyző Gearbox veszi pártfogásába. A rejtélyes forrás szerint az is könnyen elképzelhető, hogy a Gearbox csapata még idén jelentkezik egy játszható demóval is, mivel ott folytatják a félkész fejlesztést, ahol az a 3DRealms pénzhiánya miatt elakadt.

 

Hivatalos megerősítés, vagy cáfolás nélkül egyelőre érdekes pletykánál többnek nem tekinthető a dolog, de az mindenképped bizakodásra adhat okot, hogy az érintettek, köztük Randy Pitchford, a Gearbox elnöke, egyelőre csak sejtelmesen hallgatnak.

 

Legfrissebb bejegyzések

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03

The Bloodline Korai Hozzáférés betekintő

Egy hősi vérvonal leszármazottjaként a rajtad múlik a világ megmentése. Készen állsz a feladatra?

2024-05-02