A Namco Bandai Europe friss bejelentése szerint az öreg kontinens jövőre egy bővített God Eater verziót kap majd, de azt pontosan még nem tudni, hogy mikor. A lényegről benntebb értekezünk.
Bár a japánok már habzó szájjal tolhatják a PlayStation Poratble exkluzív God Eatert, bánkódnunk a késlekedése miatt nem érdemes, hiszen a Namco Bandai ha csak jövőre is, de egy alaposan megfejelt verzióval jelentkezik az európai piacon. A japánban megjelent alap verzióhoz képest legalább kétszer annyi pályát pakolnak bele a készítők, ráadásul figyelembe vették a játékosok kívánalmait is. A történet szerint egy Aragami névre keresztelt, bestiális faj rohanja le a Földet, az emberek egyetlen reménysége pedig a God Arc fegyverekben és annak forgatóiban, a God Eaterekben van.
A játékosok saját karaktert kreálhatnak, valamint kusztomizálhatják a fegyvereket, a pajzsokat és a lövedékeket. Módunk nyílik mesterséges intelligencia által vezérelt társ fogadására, de ha éppen úgy esik jól és akad kéznél party-képes arc, akkor négyen ülhetünk maximálisan össze egy kiváló ad-hoc mulatozásra. Pontos dátum még nincs, de a szóban forgó bővített kiadás valamikor 2011-ben érkezik meg hozzánk, God Eater Burst címmel.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...