Mortal Kombat – A hardcore játékosokra is koncentrálunk

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ed Boon, a verekedős sorozat atyja a Gamasutrának adott interjúban mesélt az új, E3-on leleplezett Mortal Kombatről, mellyel alapvetően a hardcore játékosokat szeretnék megcélozni, de az alkalmi harcosok is jól fognak majd szórakozni vele.

Boon az interjúban kifejtette, hogy a Mortal Kombathez hasonló játékok esetében az egyik legnagyobb fejtörést a megfelelő célközönség belövése jelenti, ugyanis az igazi fanatikusok köre eléggé szűk, és ez sajnos az eladási eredményeken is látszik. Éppen ezért az új rész fejlesztésénél fontosnak tartotta a csapata, hogy a casual játékosokkal szélesítsék a kört, így nem lesz jó pár olyan ficsőr, ami kifejezetten az alkalmi játékosoknak szól, illetve a könnyített irányítás is az ő kedvükért kerül bele a játékba. Boon ugyanis úgy véli, a túlzottan komplex játékmenet, a különböző mozdulatok tökéletes kivitelezése nem köti le ezt a réteget, és eszük ágában sincs megtanulni, így feleslegesnek tartja, hogy olyan dolgok kerüljenek a végleges játékba, aminek 80%-át nem tudják kiélvezni a jövendőbeli játékosok.

 

A játék direktora azért igyekezett leszögezni, hogy ettől függetlenül fontos számukra a hardcore játékosok igényeinek kielégítése is, így amellett, hogy minden szempontból visszanyúlnak a gyökerekhez, rengeteg olyan funkció és ficsőr is helyet kap majd, amit a játék alapos kiismerésével tudunk csak életre kelteni.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20