Múlt hét közepén mutatkozott be az EA Maxis műhelyében készülő Darkspore, a Spore világában játszódó akció-szerepjáték, melynek fejlesztésébe a komoly tapasztalattal bíró BioWare is beszállt.
A GameSpot Comic-Con-on tartott Darkspore panel rövid összefoglalójában említi meg, hogy a BioWare-től kap majd segítséget az EA Maxis csapata. Arról nem esik szó, hogy pontosan miben segít majd a kanadai stúdió a SimCity, a Sims-játékok és a Spore fejlesztőinek, de nagy valószínűséggel a szerepjátékelemekben nyújt majd segítőkezet, hiszen a Maxis-nak ezen a téren semmilyen tapasztalata sincs.
A tegnapi bejelentésből kiderült, hogy a Darkspore kizárólag PC-re lát majd napvilágot, valamikor 2011 februárjában. Az akció-szerepjáték az EA Maxis szerint a Spore és a Diablo találkozásából született meg, melyben a játékos az egyjátékos kampány mellett egy négyfős kooperatív élményben is részesül. Lucy Bradshaw menedzser azt is megerősítette, hogy visszatér a Spore-ban megismert karaktergeneráló is, ami több ezernyi új fejlesztéssel és végtaggal kiegészülve teszi majd lehetővé, hogy teljesen egyedi hősöket kreálhassunk. A játékban három különböző karaktert irányíthatunk majd egyszerre, akiket három egyedi karakterosztály, öt különböző genetikájú hős közül választhatunk majd ki. A galaxisokon átívelő kaland során a Darkspore mindig lehetőséget biztosít a játékosnak, hogy saját maga állítsa össze csapatát, amiben nagy segítségünkre lesznek a küldetések elején közölt információk.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…