Comic-Con 10 – Assassin’s Creed: Brotherhood – Lesznek DLC-k

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A San Diego-ban zajló Comic-Con-on megerősítette a UbiSoft egyik illetékese, hogy a novemberben polcokra felmászó Assassin’s Creed: Brotherhood mellékszál a megjelenés után letölthető tartalmakkal is kiegészül.

Tegnap a Comic-Con-on tartott előadást a francia UbiSoft, ahol az egyik újságíró a novemberben debütáló mellékszál lehetséges bővítményei felől érdeklődött, amire az illetékes egyértelmű válasszal jelezte, az Assassin’s Creed: Brotherhood megjelenése után nem hagyják cserben a játékot és letölthető tartalmak formájában tartják majd fenn az érdeklődést. Konkrétumok nem hangoztak el, így nem tudni, hogy a második részt jellemző egyjátékos DLC-k, vagy a sorozatban most először debütáló többjátékos mód bővül-e.

 

A beszélgetésből arra is fény derült, hogy Desmond sokkal több játékidőt és szerepet kap, mint korábban. A franciák illetékese sejtelmesen megjegyezte, hogy a jelenben játszódó részek nem várt fordulatokat vesznek, és kicsit minden megváltozik majd. Az Ezio főszereplésével készülő Assassin’s Creed: Brotherhood november 19-én érkezik majd meg X360-ra és PS3-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30