Blacklight: Tango Down – Készül a folytatás

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Még meg sem jelent minden megcélzott platformra a Blacklight: Tango Down, de a Zombie Studios csapata máris készíti számára az első folytatást, amelyet jövőre fognak megjelentetni a tervek szerint.

A Blacklight: Tango Down a múlt hét folyamán jelent meg az Xbox Live-on, ezen a héten startol el a PC-s verzió, a PlayStation 3-as kivetülés pedig hamarosan követi majd az előző kettőt. A Zombie stúdió nem tétlenkedik, a team máris belevágott a folytatás fejlesztésébe, amely nagyobb pályákat, mecha-szerű járműveket és egyéb, meg nem nevezett újításokat tartalmaz. A 2011 nyarára tervezett megjelenés mellett az első részhez nem készítenek letölthető bővítményeket, ehelyett a folytatásra fókuszálnak minden erejükkel, mesélte, Mark Long, a stúdió CEO-ja.

 

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29