Kategóriák: Hírek

FRISSÍTVE: E3 2010 – Motorstorm 3: San Francisco – Kiszivárgott képek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Minden bizonnyal a két hét múlva esedékes E3-on szerette volna leleplezni a Sony a Motorstorm harmadik részét, azonban az idő előtt kiszivárgott fotók meghiúsították a cég terveit. Bemutatkozik a Motorstorm 3: San Francisco.

Hivatalos bejelentés természetesen nincs, a kiszivárgott képeken azonban jól látszik, drasztikus változásokon esik át a Motorstorm eddigi koncepciója. Egyrészt a képeken jól látható elmosódások arra engednek következetni, hogy térhatású támogatást kap a harmadik rész, azaz 3D-ben pompázik majd a játék, ráadásul a környezet is megváltozott, hiszen a szokásos trópusi vidékek helyett ezúttal a betondzsungelbe, San Fransisco-ba költözünk, ahol egy porig rombolt vidék képe fogad majd minket. Szintén érdekesség, hogy az egyik képen járókelők is felbukkannak,így nem kizárt, hogy egy kis Carmageddonos beütést is kap a folytatást. De elég a találgatásokból, az  E3 után minden bizonnyal okosabbak leszünk, addig meg tapadjatok rá az első képekre.

 

 

Frissítve: 2010.06.08. 10:55:44

 

Újabb bizonyíték érkezett! Ezúttal egy töltőképernyő bizonyítja a harmadik rész létét.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29