FRISSÍTVE: E3 2010 – Előbb jön a Crysis 2

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az MCV értesülései szerint az EA előre hozta a korábban év végére datált Crysis 2 megjelenését, így az amúgy is sűrűnek ígérkező őszi időszakban mutatkozik be a most már konzolokra is ellátogató produktum.

Eredetileg a karácsonyi szezonban, még az év vége előtt jelent volna meg a Crysis második része, az EA azonban mindenféle indoklást mellőzve tegnap bejelentette, előrébb hozzák a premiert, így a konzolokra és PC-re is készülő Crysis 2 valamikor az ősz folyamán kerül a boltok polcaira.

 

 

Frissítve: 2010.06.11. 09:19:27

 

Közben az is kiderült, hogy még a megjelenés előtt kapunk egy többjátékos bétát, melyben a ma megújuló MyCrysis.com regisztrált tagjai vehetnek részt. Nincs tehát más dolgod, mint regisztrálni az oldalon, és várni, hogy a csapat kisorsolja a nevedet. A béta tartalmáról és rajtjának időpontjáról sajnos nincsenek információink.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24