FRISSÍTVE: E3 2010 – Készül az új Mortal Kombat

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A héten közzé tett hét perces, élőszereplős videó után – ami egyébként a jövendőbeli filmhez köthető -, a Warner Bros. ma bejelentette, készül a legújabb Mortal Kombat játék, ami a sorozat rebootjának lesz tekinthető.

Az új rész fejlesztését a NetherRealm Studios végzi, a csapat élén pedig a sorozat szülőatyja, Ed Boon áll, így abban nem kell kételkednünk, hogy valóban a minőségre törekednek majd a készítők. A kiadott sajtóközlemény szerint egy teljesen új motor hajtja majd meg a brutalitást és a vért sem mellőző rebootot, azaz végre visszatérnek a régi nagyokhoz és mellőzik az alacsonyabb korosztálybesorolást. A játék elméletileg mélyebb sztori módot, újragondolt 2D-s harcrendszert, ütősebb és kegyetlenebb kivégzéseket és egy vadonatúj Tag Team módot is kap, amit a co-op árkád móddal fejelenek meg a készítők.

 

Az új rész kizárólag X360-ra és PlayStation 3-ra készül, a megjelenés pedig valamikor 2011-ben lesz esedékes.

 

Frissítve: 2010.06.10. 16:44:17

 

És befutott az első trailer!

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30