Érdekes kijelentést tett a japán Namco alelnöke, Olivier Comte, az úriember ugyanis úgy véli, túlságosan drágák a játékok, és ezen mielőbb változtatni kell.
Comte az MCV-nek adott interjúban arról beszélt, hogy a játékipar egyik legnagyobb problémája a túlságosan magas árak, így véleménye szerint a nagyobb kiadóknak és stúdióknak össze kellene ülnie, hogy valami megoldást találjanak a vásárlókat érintő problémára. Az alelnök szerint a 40 fontos/50-60 dolláros árcédulák túlságosan magasak, egy komolyabb hónapban pedig képtelenség, hogy a vásárlók több nagyobb címet, vagy legalábbis azok jelentős részét megvásárolják. Viszont egy fele annyiba kerülő cím nem hozná vissza a fejlesztési költségeket, így Comte szerint két megoldás lehetséges.
Egyrészt csökkentik a licenszköltségeket, illetve a játékidő lerövidítésével csökkenthetnék a játékok árcéduláját is, a tartalmakat pedig később, DLC-k formájában biztosítanák a rajongóknak.
Szerintetek ez megoldás lehet?
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…