Final Fantasy Versus XIII – X360-ra is?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Yoichi Wada, a Square Enix jelenlegi elnöke a stúdió pénzügyi beszámolóján jelentette be, „vizsgálják” annak lehetőségét, hogy a bejelentése óta PS3 exkluzív Final Fantasy Versus XIII ellátogat-e X360-ra.

A héten tartotta aktuális pénzügyi beszámolóját a Square Enix, ahol a stúdió vezérigazgatója, Yoichi Wada bejelentette, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a Final Fantasy XIII-hoz hasonlóan, X360-ra is ellátogasson a Final Fantasy Versus XIII. Az elhangzottak szerint a játék hivatalos bejelentéséig megvizsgálják a kérdést, és csak azután döntik el, mi is lesz a sorsa a játéknak.

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy lesz is X360-as verzió a játékból, maga Wada is jelezte, az elhangzottakat kicsit felnagyította a sajtó. Viszont, ha figyelembe vesszük, hogy X360-on is mennyire sikeres a Final Fantasy XIII, akkor nem lennénk meglepve, ha a Square a Versus-t is elhozná a Microsoft konzoljára.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30