Kategóriák: Hírek

3DS – A kalózálló

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nintendo tekintélyes mennyiségű DS konzoltól vált meg világszerte, azonban egy korábbi jelentés szerint a szoftvereladások frontján óriási kiesések keletkeztek a kalózkodás miatt. A 3DS ellenáll majd a pirátoknak.

A júniusban bemutatandó 3DS kalózálló masina lesz, állítja a Nintendo egyik magas rangú embere, Yoshihiro Mori, aki elmondta, hogy egy vadonatúj védelmi rendszert építenek majd be, megelőzvén az illegális forrásból származó programok terjedését. A technológiát nem leplezték le, azonban azt sejteni lehet, hogy valamiféle on-cartridge DRM megoldást fejlesztettek ki a szakemberek a jövevény számára.

 

Yoshihiro Mori elárulta továbbá, hogy a 3DS már régóta fejlesztés alatt áll, de csak mostanra sikerült elfogadható mértékűre csökkenteniük a gyártási költségeket, ezáltal a várható kiskereskedelmi ára sem lesz csillagászati. Szintén Mori-tól származó információ, hogy a masinán tapasztalható térbeli vizuális élmény a 3D-s TV-ken átélhető látvány rokona lesz, ellenben nélkülözi a speciális szemüveg használatát. Egyre izgalmasabban hangzik a koncepció. Nagyon várjuk a júniusi bemutatkozását.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30