Ha az előbb az mondtam, hogy ez a nap a Dead Space 2 jegyében zajlik, akkor ugyanezt elsüthetném a Test Drive Unlimited 2-nél is, az Eden Studios ugyanis újabb képeket és infókat osztott meg velünk.
A délelőtti infók után újabb csokor kép és még több részlet látott napvilágot a Test Drive Unlimited folytatásáról. Többek között kiderült, még az idén nyílt bétával kedveskednek majd a rajongóknak a készítők. Alain Jarniou, a játék direktora egyelőre nem ment bele részletekbe, így azt se tudta megmondani, hogy mikorra és mely platfrormra várható a címben tett ígéret, de az biztos, hogy még az őszi premiert megelőzően kipróbálhatjuk a játékot. Próbaverzió biztosan nem lesz, a hatalmas, bejárható helyszínek és a rengeteg tartalom miatt ugyanis képtelenség lenne egy kisebb szeletét megmutatni a játéknak, hiszen a kapott eredmény nem tükrözné a valóságot.
Jarniou a vele készült interjúban azt is elárulta, a játék premierjét követően motorkerékpárok is helyet kapnak majd a TDU2-ben, bár egyelőre nem tudni, hogy mikor. A direktor úgy nyilatkozott, a játék fejlesztésekor még nem igazán tudták eldönteni, hogy árkád vagy szimulátor irányba szeretnének-e elmenni, így az első részhez képest mindent az alapoktól építettek fel, és kifejezetten az autók tökéletes irányítására fektették a hangsúlyt. A kétkerekűek valószínűleg egy letölthető tartalom formájában mutatkoznak be, valamikor az őszi premier után.
És ha már a DLC-knél tartunk, akkor az is biztossá vált, több ilyet is terveznek a készítők, azonban ezeket abszolút a rajongóknak megfelelve szeretnék elkészíteni, így csakis olyan letölthető tartalmakat szeretnének készíteni, melyek a játékosok visszajelzéseiből áll majd össze.
A Test Drive Unlimited 2 valamikor az ősz folyamán mutatkozik be, mégpedig PC-n és X360-on, a vadonatúj képeket pedig errefelé keressétek!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…