16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Spanyolországban tartott sajtótájékoztatott a Namco Bandai, ahol korábban már elhangzott Test Drive Unlimited 2 infókat erősítettek meg és egészítettek ki.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy Ibiza szigetén veszi kezdetét a játék, de bizonyos szint elérése után a helyi repülőtérről átruccanhatunk majd Hawaii-ra, az első rész helyszínére, ahol több mint 600 km új járható útat kocsikázhatunk be, miközben új kihívások és küldetések várnak ránk. Többek között aszfalton és off-road ösvényeken mókázhatunk.

 

Szintén megerősítést nyert az is, hogy ezúttal kiszállhatunk a kocsinkból, teljesen testreszabhatjuk avatárunkat, akivel aztán gyalog is bejárhatjuk az egész szigetet, miközben bárkivel interakcióba léphetünk. A frissítéseket egyébként folyamatosan, észrevétlenül lövik majd fel az Eden munkatársai, így nem fognak felugró ablakok és egyéb marhaságok zavarni minket. A játékban egyébként jachtot is vásárolhatunk majd, sőt, ha úgy tartja kedvünk kocsinkkal le is parkolhatunk rajta. Ez kicsit zavaros, és sajnos nem is részletezték a készítők, de valószínűleg hatalmas bulikat és tivornyákat tarthatunk majd luxushajónkon.

 

A Test Drive Unlimited 2 valamikor az ősz folyamán mutatkozik be, mégpedig PC-n és X360-on, a friss infók mellé pedig új képek is érkeztek.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30