FRISSÍTVE: Call of Duty: Black Ops – Hivatalosan is megerősítve

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár a mai napon mutatkozik be először a Treyarch új Call of Duty játéka, a csapat mégis elindította az új rész hivatalos honlapját, ami a játék pontos címe mellett egy dátumot is takar.

Hónapok óta zajlanak a találgatások, vajon milyen korszakot és témát ölel majd fel a Treyarch-féle Call of Duty, ma azonban mindenről lehull a lepel. Eredetileg a ma esti GTTV adásában mutatkozott volna be először az új rész, azonban a brit srácok már most fellőtték a játék hivatalos honlapját, mely szerint a legutóbbi pletykák bizonyultak igaznak, azaz Call of Duty: Black Ops néven fut majd a program, ami a honlapon felbukkanó dátum szerint idén november kilencedikén mutatkozik majd be.

 

A korábbi szóbeszédek szerint az új felvonás nem csak Vietnámba kalauzol el minket, hanem a hidegháború több, fontosabb helyszínére is ellátogatunk majd. Akciózhatunk Koreában, Kubában a sokat emlegetett Vietnámban, illetve újraélhetjük majd  a SAS híres 1981-es londoni fogolyszabadító akcióját, ami az iráni nagykövetségen játszódik.

 

Az új Call of Duty mozgóképes bemutatkozására este kerül sor, természetesen erről is beszámolunk majd!

 

Frissítve: 2010.04.30. 17:50:53

 

Közben a brit GAME áruház honlapján már előrendelhetővé vált a játék, ahol a rövid leírás szerint három biztos helyszínre már tuti ellátogatunk majd. Ezek szerint küldetéseket teljesítünk Kubában, a vietnámi dzsungelben és az Északi-sarkon.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29