Kategóriák: DS

Okamiden – Felénk csak jövőre

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Még nincs vége a Capcomos hírdömpingnek, hiszen friss információkkal szolgálhatunk Okamiden ügyben is, amely produkció már biztosan kap európai kiadást, ám sajnos csak jövőre.

Az erősen rétegjáték számba menő Okami még idén folytatást kap Japánban, mely hozzánk már csak jövőre érkezik meg, jelenti a Capcom. A második epizódban, az első rész főhősének fiát, Chibiterasu-t fogjuk irányításunk alá vonni, aki a platform méretéhez és tudásához híven pici lesz, pontosabban gyerekkorú. A történet pár hónappal a PlayStation 2-es (majd Wii-s portot is megélt) nyitó felvonás után veszi fel újra a szálakat, melyben a korábbi játékmenet gyakorlatilag ismerős elemei köszönnek majd vissza.

 

Lesz újra varázsecsetünk (Celestial Brush), stílszerűen a Stylusra kiosztva, amivel ölhetünk, vagy éppen rajzolhatunk hasznos tárgyakat számunkra. Hozzánk verődő társaink kivételes képességeire szintén nagy szükségünk lesz a különféle puzzle feladatok abszolválásakor. A DS exkluzív Okamiden 2011-ben ér európai partokat, pontosabb dátum még nincs kijelölve a cím számára, de érkezni fog, ez már hivatalos.

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30