Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Demon’s Souls – Jön az európai kiadás

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Namco Bandai megerősítette, hogy holnap megteszik a saját bejelentésüket Demon’s Souls ügyben, annyit viszont már ma tudunk, hogy Európa is hamarosan megkapja a saját kiadását.

A From Software szerepjátékának ázsiai kiadója, a Sony nem volt hajlandó Európában megjelentetni a cuccot, az amerikai verzió gondozója, az Atlus szintén nem kapkodott az itteni kiadási jogokért, amelyet végül a Namco Bandai szerzett meg magának az öreg kontinensen. A tengerentúlon a Demon’s Soulsból 280 ezer darabot értékesítettek októberi megjelenése óta, ami nem feltétlenül nagy siker, ez nyilvánvaló, bár a példányszám még így is 205 ezerrel több, mint a kiadó terveiben szerepelt. Talán felénk melegebb lesz a fogadtatása, bár erre nem sok esélyt vélünk látni. Holnap többet is tudni fogunk a teljes bejelentésből, egyelőre ennyi a biztos. Japánban már a játék második felvonásának őszi premierjét várják.

 

Megosztás
Közzétette:
FutuRetrO

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24