Kategóriák: Xbox 360 hírek

Gears of War 3 – Hivatalosan is megerősítve

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Cliff Bleszinski tegnap este Jimmy Fallon beszélgetős műsorában hivatalosan is bejelentette, a múlt hét óta pletykált Gears of War 3-at. Ezzel lelepleződött az EPIC második új címe is.

Tegnap este Cliff Bleszinski állta a szavát és a Jimmy Fellon’s Late Night Show-ban bejelentette a héten többször is pletykált Gears of War 3-at. A hivatalos megerősítés eléggé szűkszavúra sikeredett, az igazi nagy információáradat sajnos elmaradt, az EPIC dizájnere ugyanis csak annyit erősített meg, 2011 áprilisában érkezik a játék, feltehetőleg 2011. április 8-án. A bejelentés mellé természetesen kaptunk egy teaser trailert is, melyben felbukkan Dom, Marcus, Baird és Cole, akik épp egy komoly Locust csapattal, köztük a korábban pletykált csápos Sáskával néznek farkasszemet.

 

Egyelőre annyi biztos, hogy a játék története  másfél évvel a második rész után játszódik, Anya személyében kapunk egy női COG katonát, az ellenfelek mutálódásra és átalakulásra lesznek képesek harc közben, illetve egy négyfős kooperatív mód is helyet kap a produkcióban. Ha érdekelnek a múlt héten megjelent, pletykált Gears of War 3 hírek és infók, akkor kattanj ide és ide!

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24