Castlevania: Lords Of Shadow – Majdnem egy 8-Bites remake lett

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy normál újragondolásként látott volna eredetileg napvilágot a MercurySteam és a Kojima Productions közös Castlevania játéka, a Lords Of Shadow, derült ki a producer, Dave Cox szavaiból.

Egy-egy videojáték fejlesztése millió irányt vehet, de mi legtöbbször csak a kész terméket ismerjük meg, az előzetes koncepciók jórészt rejtve maradnak a felhasználói szemek elől. Dave Cox, a Castlevania: Lords Of Shadow producere elmondta, hogy a játék első szuszra egy 8-Bit-es remake lett volna a klasszikus vonalról, térbelivé varázsolva. Időközben viszont belátták, hogy nem lenne jó ötlet, ebből kifolyólag a projekt fejlesztése új csapáson haladt tovább, így végül egy vadonatúj produkciót kapunk, szintén friss sztorival és számtalan új elemmel a fedélzeten. Megjelenési dátum még mindig nincs, az idei év azonban biztos, ahogy a két megcélzott platform, a PlayStation 3 és az Xbox 360 is. Friss képeket a galériában találtok, Shifty kollégám jóvoltából.

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24