16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Konami bejelentette, hogy megszerezte az exkluzív disztribúciós jogokat a Def Jam Rapstar ritmusjáték számára, amely a rapzenére összpontosít majd és valamikor az év vége felé kerül a polcokra.

A Def Jam Rapstarban a mikrofoné lesz a főszerep, ahol negyvennél is több hip-hop, valamint rap stílusban született nótára produkálhatunk összefüggő rímeket. A zenés produkció PlayStation 3, Xbox 360 és Nintendo Wii konzolokra érkezik meg valamikor idén ősszel, a Terminal Reality, a 4mm Games éa Def Jam Interactive fejlesztésében. Az aktuális konzolokhoz tartozó kamerával rögzíthetjük a performanszunkat, majd azokat akár fel is lőhetjük majd a www.defjamrapstar.com oldalára, ahol a közösség tagjainak a felvételek osztályzására szintén módjuk nyílik. A bejelentés mellé két darab kép érkezett, őket a galériában csíphetitek fülön. A stílusban még eddig nem született értékelhető képviselő, így kíváncsian és érdeklődve várjuk a végterméket a Konami kiadásában.

 

Néhány dal, amelyek már biztosan helyet kapnak a játék korongján…

 

2 Pac – I Get Around
50 Cent – I Get Money
Dr. Dre featuring Snoop Dogg – Nuthin’ But a “G” Thang
Kanye West featuring Jamie Foxx – Gold Digger
Lil’ Wayne – A Milli
Notorius B.I.G. – Juicy
Slick Rick – Children’s Story
T.I. featuring Rihanna – Live Your Life
Wu Tang Clan – C.R.E.A.M.
Young Jeezy featuring Kanye West – Put On

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24