Hivatalos bejelentés ugyan nincs, de az Activision és az Infinity Ward két kirúgott munkatársa között zajló pereskedés dokumentumai egyértelmű jeleit tartalmazzák a Modern Warfare 3-nak.
Az Infinity Ward két korábbi vezetője, Jason West és Vince Zampella az Activision döntését követően – mint ismeretes, kirúgták őket -, azonnal beperelte a kiadót, ma reggel pedig kiszivárogtak a bírósághoz benyújtott dokumentumok, amik egyértelművé tették, készül a Modern Warfare harmadik része.
A papírok szerint a két úriember még 2008-ban csatlakozott és írt alá egy egyezséget az Activisionnel, melyben megállapodtak a kiadóval a Modern Warfare 2-ről és a jövőben megjelenő Infinity Ward játékokról szóló részletekről. West és Zampella tulajdonképpen ezt a szerződést rúgták fel, az urak ugyanis új stúdiót szerettek volna alapítani, amivel a Modern Warfare 3 előmunkálatait szerették volna késleltetni. Az így kialakult pozícióelőnyt felhasználva az újbóli tárgyalások során máris jobb helyzetből indulhatott volna az Infinity Ward. Nem kérdés, súlyos dollármilliókon folyik a két fél közötti vita.
Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!