Kategóriák: Hírek

Nintendo – Hollywood Mario-filmet szeretne

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az amerikai Nintendo főnöke, Reggie Fils-Aime állítása szerint Hollywood legnagyobb stúdiói bombázzák a céget, ugyanis többen Mario, Zelda és Metroid filmadaptációra fenik a fogukat.

A több mint tizenhét évvel ezelőtt debütált, majd csúfosan leszerepelt Super Mario Bros. mozifilm ellenére, rengetegen szeretnének filmadaptációt készíteni a Nintendo ikonikus alakjairól. Reggie Fils-Aime, az amerikai Nintendo elnöke a Los Angeles Times-nak adott interjúban ugyanis úgy nyilatkozott, rengeteg ajánlatott kapnak, a megkereséseket viszont általában csak megköszönik, a Nintendo ugyanis úgy véli, franchise-aik nem filmvászonra valók, hiszen ezen címeik a cég gyermekei, amikre gondosan odafigyelnek, így a felépített képet nem szeretnék valami gagyi adaptációval összetörni. Az elnök állítása szerint a stúdiók többsége Mario, Metroid és Zelda filmeket szeretne készíteni.

 

Legfrissebb bejegyzések

Mexican Ninja – Bemutató

Afro Samurai után Mexican Ninja.

2026-09-21

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09