Kategóriák: Hírek

Dissidia: Final Fantasy – Második részt kaphat?

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy tűnik, hogy a Dissidia sem lesz hű a címéhez és nem a nyugaton tavaly megjelent első felvonás marad az Utolsó Fantázia ezen a vonalon, Nomura-san elhintette a folytatás lehetőségét.

A Square Enix körülrajongott karakterdizájnere, Tetsuya Nomura egy Twitteres interjúban úgy nyilatkozott, hogy dolgozni fognak a Dissidia: Final Fantasy folytatásán. Sajnos szűkszavúságából eredően az nem derült ki számunkra egyértelmű módon, hogy máris fejlesztik-e, vagy azon mesterkednek, hogy zöld utat kapjon majd a munkálatok megkezdése. A szándék azonban úgy fest, hogy bőven megvan, így nem kizárt, hogy lesz második része a leginkább bunyóra kiélezett, össznépi csihi-puhinak. Az eladások magasak voltak, így logikus lenne betolni egy esetleges második epizódot.

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29