Kategóriák: Hírek

GDC 2010 – Idén nem érkezik játék az Epic Gamestől

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sok játékost szomorított el az Epic Games vezetőjének kinyilatkozása, mely szerint a stúdió idén nem jelentkezik újabb alkotással, így többek között nem érkezik Gears Of War folytatás sem a derék csapat műhelyéből.

Mark Rein, az Epic Games egyik fejese a múlt héten bonyolított Game Developers Conferenece-n a G4-nak nyilatkozva közölte a sajtóval, hogy a csapat idén nem fog produkálni piacképes játékot, azaz semmilyen megjelenésre se számítsunk tőlük. Ez nyilván nagy részben az Xbox 360-as tábort érinti érzékenyen, akik titkon bíztak egy esetleges Gears Of War 3 bejelentésben, megjelenésben. Előbbi megeshet, utóbbi azonban sansztalan. Bármi is lesz, 2010-ben nem érkezik az Epic-től játék, vettük sajnálattal tudomásul.

 

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29