Kategóriák: Hírek

Az EA a digitális terjesztés felé kacsingat

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az EA Sports elnöke, Peter Moore, egy konferencián a digitális terjesztésről beszélt, mint a cég egyik jövőbeni lehetséges új irányáról, amivel kompenzálhatják a 2009-es év nehézségeit, veszteségeit.

Peter Moore a Morgan Stanley Media & Teleconference alkalmával beszét termékeik online árusításáról, mint egy igen kecsegtető lehetőségről. Szerinte az olyan címek, mint a Madden, a FIFA, vagy az EA Sports Active lehetnek az új üzletstratégia első résztvevői.

 

Szintén szó esett egyfajta regisztrációs rendszerről a Madden és a FIFA esetében, melynek segítségével a játékosok akár iPhone-juk segítségével is intézhetik játékbeli csapataik menedzselését, ami természetszerűleg egyfajta profilszélesítést is jelent a cég számára.

 

Ezek mellett azt is határozottan kijelentette, hogy a cég továbbra is nagy potenciált lát a Wii-ben, így annak támogatását sem hanyagolják el. Erre legnagyobb okuk, hogy ezen a platformon a vásárlóik 50%-a a női nemből kerül ki, így nem feltétlen hardcore játékosokról van szó, tehát ha ennél a rétegnél sikerül megerősíteniük pozíciójukat, akkor az EA Sports könnyen a Nike és az Adidas kaliberű nagyvállalatok versenytársa is lehetne. Így nagy valószínűséggel számíthatunk az EA Sports Active-féle, platformspecifikus programokra.

Legfrissebb bejegyzések

Mexican Ninja – Bemutató

Afro Samurai után Mexican Ninja.

2026-09-21

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09