Kategóriák: PlayStation 3 hírek

GDC 2010 – Gran Turismo 5 – Biztosan idén jön!

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Peter Dille, az SCEA marketing részlegének alelnöke a GDC-n adott interjút az IGN csapatának. A beszélgetésből kiderült, száz százalék, hogy idén fog megjelenni a több halasztást is megélt Gran Turismo 5.

A Polyphony Digital évek óta készülő szimulátora Japánban most márciusban jelent volna meg, a csapatnak azonban extra fejlesztési időre volt szüksége, így határozatlan időre eltolták a Gran Turismo 5 premierjét, ami a Sony legutóbbi tervei szerint Európában valamikor nyáron debütálhat. A két fél mindezt se megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta idáig, az viszont biztosra vehető, hogy még az idén polcokra kerül a játék. Honnan tudjuk?

 

A még két napig, San Fransisco-ban zajló GDC-n nyilatkozott az amerikai Sony marketing részlegének egyik vezető beosztású, prominens alakja, Peter Dille, aki az IGN-nek erősítette meg a fentieket.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanks: HEAT – 2026. május 26-án végre megjelenés

A Wargaming új, önálló taktikai járműves lövöldözős játéka megérkezik PC-re és konzolokra

2026-05-21

SAROS – Játékteszt

A Returnal nyomdokaiban lépkedő Saros üde színfoltja lehet 2026 tavaszának, de a kérdés az, hogy…

2026-05-21

Valorborn – Korai Hozzáférés betekintő

A Valorborn nem kisebb célt tűzött ki magának, mint, hogy a Kenshi vetélytársa lesz a…

2026-05-17

Etrange Overlord – játékteszt

Az Etrange Overlord Étrange von Rosenburg története, mely fő szála az, hogy a pokolba kerülve…

2026-05-17

GUILTY GEAR -STRIVE- 2.0 – Bemutató

Átfogó felújítással érkezett meg a GUILTY GEAR -STRIVE- 2.0-ás frissítése.

2026-05-15

Call of the Elder Gods – betekintő

A Call of the Elder Gods a Call of the Sea közvetlen folytatása, mely egy…

2026-05-15