Kategóriák: Hírek

Tízmillió eladott Wii a felkelő nap országában

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Famitsu magazint is publikáló Enterbrain legfrissebb helyzetjelentése szerint a Nintendo Wii eladásai mostanra átlépték a tízmilliós határt Japánban, amelyhez 170 hétre volt szüksége a kiotói forradalomnak.

Ezzel az eladási mennyiséggel nem csak Japánban vezeti a kurrens generációt, hanem globális viszonylatban is abszolút uralkodó a maga jócskán több mint hatvanmilliós fogyásával. A Nintendo Wii-nek 170 hétre volt szüksége, hogy elérje ezt a fontos mérföldkövet, mialatt a világ továbbra is legsikeresebb asztali konzoljának, a PlayStation 2-nek ez mindössze 131 hétbe telt annak idején. Japánban tehát nem mosták meg a Sony második PléjStációját a Wii-vel, de tisztes távolból, rendületlenül követik azt A PlayStation 3 populációja a szigetországban jelenleg 4,766,408, míg az Xbox 360-é 1,235,049. A Wii-hez is tartozik pontos szám, belőle az Enterbrain frissen publikált adatai szerint a megjelenése óta 10,009,736 példány fogyott a szakényelők földjén.

 

Legfrissebb bejegyzések

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09

SPRAWL zero – betekintő

A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…

2026-09-09