FRISSÍTVE: Sonic The Hedgehog 4 – Tizenöt éve az első valódi folytatás

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sega hivatalosan is leleplezte a korábban Project Needlemouse kódnéven emlegetett fejlesztést, amelyről tudtuk, hogy Sonic kalandjait kíséri majd nyomon, de, hogy valójában miként, az most kiderült.

A Project Needlemouse elnevezés már a múlté, a produkció a Sonic The Hedgehog 4 címet viseli hivatalosan is magán és valamikor a nyár folyamán érkezik az első epizód. Igen, a sejtéseink beigazolódtak, ez a rész kizárólag letölthető formában érkezik majd meg a játékosokhoz, ráadásul több darabban. Sonic az elmúlt tizenöt évben sok csúnyán félresikerült epizódot megélt, ám ez egy valódi folytatása lesz a kilencvenes évek közepe tájékán, Sega Mega Drive konzolra megjelent Sonic The Hedgehog 3-nak. A negyedik rész PlayStation 3, Xbox 360, valamint Nintendo Wii konzolokra is ellátogat és hozza magával a régről imádott síkbeli játékmenetet, háromdés grafikával prezentálva.

 

Frissítve: 2010.02.05. 01:42:29

 

Közben fellőtték a hivatalos oldalt, ahol a platformok között már az iPhone is felbukkant, ráadásul egy "Coming Summer 2010" felirat is látható a honlapon, így nem kizárt, hogy az első epizód valamikor július magasságában fog megjelenni.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29